SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars

Alapi István - 2014

 

 

Kevés annyira sokszínű zenésszel büszkélkedhet a magyar zenei élet, mint Alapi István. Számára ugyanolyan természetes Szakcsi Lakatos Bélával vagy Németh Ferenccel NY-ban élő jazz dobossal játszani, mint a G-pontban nyúzni a gitárt Tátrai Tibusz oldalán. Zenei indíttatásáról, elfogadsáról, nyitottságról és persze a hangszerekről beszélgethettünk vele.


 

Párniczky András

 

Emlékszel rá, hogy mikor hallottál először életedben olyan zenét, ami igazán megfogott?

 

Nagyon más volt az én gyerekkoromban a helyzet, mint ma. Jószerével azt sem tudtuk, hogy egy előadó fekete vagy fehér, azok közül, akiket kazettán hallgattunk. Néhány kivétel volt csupán, például a Music Laden Németországból átvett tévéadása. Itt láttam a Chick Corea: Return to Forever-t Stanley Clark közreműködésével, ez volt talán az egyik első ilyen élményem 1975­-76 környékén. Akkor még nem Al Di Meola, hanem Bill Connors gitározott a zenekarban. Nekem ő jobban is tetszett egyébként. Meglepő, de mégis leadtak egy ilyen műsort a szocialuzmusban, ami a beboptól egészen a modernebb jazz irányzatokig, koncerten rögzített felvételeket mutatott be. Az esseni Rock Palace­ból közvetített sorozat volt a másik olyan műsor, ami érdekelt. Ott elsősorban rockzene ment, Gary Moore például. Dugtam is rá gyorsan a tuchel csatlakozót a tv­-re, hogy felvegyem a hangot. Talán nem tudod, de az ‘elegáns’ midi csatlakozó nem más, mint a rengeteg fölöslegessé vált tuchel aljzat újrahasznosítása. Ennek a segítségével lehetett kazettára rögzíteni zenét a tévéről.

 

Te salgótarjáni születésű vagy, azt gondolom a ’70-­es évek elején nem igazán a rock gitározás lehetett a legnépszerűbb időtöltés arra felé a fiatalok körében. A családodból valaki adta az első lökést, ami mégis a gitár felé terelt?

 

A közvetlen felmenőim közül csupán a dédnagyapám volt zenész, hegedűs és karmester, de őt sajnos nem ismerhettem személyesen. Az apám - Isten nyugosztalja - igazán nem jelentett felvevő piacot a zenészek számára, az anyai nagyapám már inkább. Ő sok komolyzenét hallgatott és már kiskoromtól engem is megismertetett a klasszikus zenével. Straussztól Wágnerig bármire befogadó volt, és bár nem értett igazán a zenéhez, de mégis bizonyos dolgokat el tudott nekem magyarázni a hallottakkal kapcsolatban. Így először valóban nem a rockzenével találkoztam. 

 

Gondolom, akkor az első hangszered is egy klasszikus gitár volt.

 

Igen, egy nylon húros gitár. Kisgyerekkoromtól szerettem a hangszereket. Hétvégén ebéd után gyakran mentünk el egy cukrászdába, ahol ­ ekkoriban ez nagyon elterjedt volt, ­ egy zongorás trió zenélt. Engem már a krémes sem érdekelt, amikor elkezdtek zenélni. Beálltam mögéjük és amíg ott voltunk hallgattam őket. Ezért először zongorázni szerettem volna, de a terv, hogy vegyünk egy pianínót, sajnos sosem tudott megvalósulni.  Így végül 340 forintért,­ erre pontosan emlékszem, ­karácsonykor vett a papám egy gitárt. Először még azt sem tudtam, hogy kell behangolni, ezért a szolmizáció alapján próbáltam meg. Ezt követően mentem be a helyi zeneiskolába, hogy megtanuljak rajta játszani, de az igazgató lebeszélt az általa komolytalannak tartott gitározásról. Nem hiszem, hogy bármiről lemaradtam, mert akkoriban a zeneiskolában a fuvola tanár vitte a gitár szakot is, aki bár lelkes volt, de csupán egy leckével járt a tanítványok előtt. 

 

Emlékszem, először egy gitárboltban hallottalak élőben játszani, egy akusztikus gitáron. Nagyon meglepődtem, hiszen rácáfoltál arra a sztereotípiára, miszerint a rock gitárosok csak vékony húrokon és jó sok torzítóval képesek megszólaltatni a hangszerüket. Elképesztően szólt a hangszer a kezedben.

 

Sokáig nem is játszottam máson, mint akusztikus hangszereken. A következő gitárom is az volt, egy fémhúros. Egy Cremona hangszer volt, amit a saját keresetemből 740 koronáért vettem Szlovákiában. Arra raktam később egy Tesla hangszedőt, hogy ki tudjam erősíteni valahogy. Meglepő dolgokba lehetett belefutni akkoriban, egy barátomnak volt például héthúros hangszere, amit még az oroszok hagytak itt a háború alatt. Ezzel azt hiszem jóval megelőzte a korát... Az első elektromos gitáromra is én kerestem meg a pénzt, akkor 15 éves lehettem és egy Jolana, BB King gitár koppintás volt. Nagyon dekoratív gitár volt­, erre is emlékszem, 1100 forintért vetem a bizományiban,­ de alig szólt. Szerettem barkácsolni ezért szétszedtem és egy barátommal megpróbáltuk az elektronikát annyira rendbe rakni, hogy használható legyen. De összességében az is egy nagyon kényelmetlen hangszer volt, nem lehetett rajta könnyen játszani, ahogy az előtte lévőkön sem. Ezért aztán megerősödött a kezem, és hozzászoktam az akusztikus hangszerek húrnyomásához. Ekkor kezdtem járni egyébként Snétberger Feri apjához tanulni. Feri nálam négy évvel idősebb, akkora már a Karancs Szállolda éttermében játszott egy zongoristával és egy dobossal. A papája is gitáros volt. Szintó család, akik közül néhányan még Skandináviában is élnek, például Terje Rypdal is a rokonuk. 15 évesen nem Deep Purple-­t és Zeppelint hallgattam ezért, hanem Segio Mendezt vagy Wes Montgomeryt, akiket rajta keresztül ismertem meg. Nem volt ő sem képzett zenész a szó szoros értelmében, mégis tőle tanultam meg hogy kell egy fekvésben gondolkozni. Azt is javasolta, hogy kapcsoljam be a rádiót és mindenre próbáljak meg gitározni ezzel fejlesztve az improvizációs készségem. Aztán elmentünk OSZK vizsgára, mert az kellett ahhoz, hogy fel tudjak hivatalosan lépni. Koncertekből meg nem volt hiány, nem voltak még DJ-­k ezért mindenhol élő zene volt. Nagyon jó időszak volt, és bár táncoltak arra amit játszottunk, de mégis koncert jellege volt az egésznek. Korabeli progresszív zenéket, Emerson Lake & Palmer-t és Yes-­t ­ is ezzel a báli zenekarral együtt kezdtük később játszani.

 

Ez a fajta fiatalon kapott jazz élmény, ami miatt a szóló lemezeidre rendre jazz zenészeket hívsz el és nem a magyar rock ismert alakjait?

 

Kezdettől fogva a fusion jazz érdekelt a legjobban. Ezt a korszakot követően ismerkedtem a meg a Mahavishnu Orchestrával, a Weater Report-tal és a Billy Cobham zenekarral. Ezután szinte csak ilyen zenéket hallgattam. A rögtönzés is mindig része volt annak, amit szerettem. Persze ebben lustaság is van talán, de soha sem akartam hangról ­hangra újra eljátszani egy szólót. A kísérletezés is jobban érdekelt, mint a tradicionális jazz, ami számomra hasonlóan a klasszikus zenéhez, tele van kötelező dogmákkal. Nem akartam az Autumn Leaves­et négymillió­kétszázhuszonhatodszor majdnem olyan jól eljátszani, mint valaki 1969-­ben. Mikor kitalálták, hogy legyen vidéken jazz oktatás, akkor én is elmentem Tarjánban megnézni, hogy milyen. Mostanában is van ilyen, ha jól tudom Gyárfás Pisti jár le vidékre tanítani, de akkoriban egy Béres Tibi nevű végzős gitáros és Gaál Gaszton egri zongorista jöttek hozzánk. Egy Joe Pass felvételt szedtem le és vittem el megmutatni. Kiderült, hogy Benkő Robi kivételével szinte egyik tanár sem tudott igazán zenélni a tanári karból. Nem volt ösztönző oda járni és én voltam akkor annyira öntörvényű és renitens, hogy a kötelező dolgokat ne csináljak meg. Egyszerűen sajnáltam az időt a szolfézsra és a Walter­Götze gitár füzetekre, inkább gitározni akartam. A jazz tanszakra szerettem volna felvételizni, de annyi demagógiával találkoztam a tanárok és a végzősök részéről, akik jártak le tanítani Salgótarjánba, hogy végül elment a kedvem. Hiteltelen volt az, hogy leszólnak olyan világhírű zenészeket, mint John McLauglin vagy Pat Metheny, miközben ők nem tudtak komoly karriert befutni. Azt gondoltam nem múlhat csak azon, hogy valaki hova jut vagy mit ér el az életben, hogy hova született. Joe Zawinul tangó harmonikán kezdte Ausztriában, vagy ott van Miroslav Vitous a cseh származású bőgős, de mondhatnám épp Cziffra Györgyöt is példának. Az év végi koncertre lejött Gonda János is, aki invitált felvételizni a jazz tanszékre, de akkora már elhatároztam, hogy nem megyek. Meg is mondtam neki, amit elég rosszul fogadott. Néhány évvel később Berki Tamással játszottam, ­ akivel nemrég újra volt alkalmam és röhögve konstatáltuk, hogy nem kell új számokat megtanulnom, mert ugyan azokat játszottuk, mint harminc éve, ­ aki kapacitált, hogy menjek el Babos Gyuszihoz tanulni. A Gyuszi nem tanított magán úton, de felajánlotta, hogy járjak be órákra. Sajnos túl sokszor nem tudtam elmenni, mert akkor nem volt még olyan egyszerű feljutnom Pestre. Ebben az időben a Tóth Gyusziék voltak a végzős növendékei. Annak, hogy hivatalos képzésben nem vettem részt, és így például nem tanultam meg igazán jól kottát olvasni, van sok előnye is, mert így rá voltam mindig is kényszerítve, hogy gyorsan és hatékonyan tanuljak meg bármilyen repertoárt.

 

Az első komoly saját zenekarod az XL Sisters volt. Szerintem a ’90­-es évek egyik legkiemelkedőbb magyar rock zenekara volt. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

 

 

Az, hogy milyen lett a Nagy test, nagy élvezet című lemezünk, nagyrészt az amerikai hatásnak köszönhető, hiszen 1991­-ben kinn éltem és akkor jött létre a zenekar, miután hazajöttem. Zenélni és persze kalandvágyból is mentem ki. Emiatt akkor ki is léptem egy időre az Eddából és Kun Peti követett, aki sajnos egy balesetben elhunyt azóta. Azzal a szándékkal mentem el, hogy kint is maradok, de akkora már volt családom, egy kisgyerekem és nem tudtuk megoldani, hogy utánam jöjjenek, elsősorban vízum problémák miatt. Nem megy egyik percről a másikra, hogy külföldön érvényesüljön az ember. Így nem volt elég idő arra, hogy kinn felépítsek egy új életet. Elég szélsőséges volt a kinti létem, sok jó és kevésbé emlékezetes élménnyel. A keleti parton voltam, és játszottam például funk zenét is feketékkel. Sok fekete barátom lett később, de az elején sok diszkriminációval és rasszizmussal találkoztam. Az énekesnő az első próbán nem is köszönt nekem. Ezzel együtt rengeteget tanultam például ebből a zenekari munkából. Mikor hazajöttem teljesen véletlenül találkoztam a budapesti éjszakában Demeter Gyuri énekessel. Ő kérdezte, hogy a Vértes Atillával tervezett duójukhoz nincsenek-­e véletlenül számaim. Két különböző karakterű férfi énekhang volt, ami nagyon jól egészítette ki egymást. Sajnos rövid életű volt a zenekar a belső viszályoknak köszönhetően, feloszlott, miközben már a második lemezt terveztük tető alá hozni. 

 

Végezetül hadd kérdezzelek egy felállásról a közelmúltból, és ezzel kapcsolatban arról, ami a gitárosok között elkerülhetetlen és örök téma a ‘gear­ről’. Legutoljára az Onion Projekben, Németh Feri dobossal hallottalak játszani. Nagyon meglepő volt, hogy a megszokott gitár­ effektek, csöves erősítő felállás helyett, egy Bose rendszert használtál laptoppal a koncerten.

 

Igen, nemrég még így játszottam. A Pro Tools használata közben találkoztam a Waves GTR szimulációs interface­-szel, ami olyan, mint az AmpliTube vagy Guitar Rig, csak jobb talán kicsit. Ezt használtam egy USB­-s midi pedállal. Nem csak az olyan fellépéseken, mint az általad említett Kiss Zoli ‘Hagyma’ szervezte klub koncertek, de az Eddával is így léptem fel egy éven keresztül. A virtuális modellezés a csöves hangzás szimulálására szolgál, nem új eddig és nem hallott hangzásokat előállítására, ahogy ezt néhányan feltételezik. Ez mára szerintem nagyban sikerült. Sokan az ismert gitárosok közül a mai napig a csöves erősítésre esküsznek, de legalább annyian vannak, akik már kiváltják azt a technológiát valami modernebbel. A problémát, hogy egy vagy két jó, de igen nehéz erősítőt kell mozgatni minden alkalommal, és mindehhez meg kell venni rengeteg drágábbnál drágább effektet, jól oldja meg a digitális szimulációs technológia. A végeredmény nem annyival rosszabb, ­ ha egyáltalán rosszabb, nem egyszerűen csak kicsit más­, mint amennyi nehézséget okoz a régebbi cuccok beszerzése és szállítása. Jelenleg a DV Mark Multiamp két rack magas kompakt egységével játszom. Ez egy virtuálisan modellezett előerősítő, egy multi effekt és egy kétszer 250W­-os végfok egyben. Életemben nem voltam még ennyire elégedett cuccal, mind a használhatóság, mind a kezelhetőség tekintetében. Olyan zenészek használják ezt a Multiamp­et mint Greg Howe, Frank Gambale vagy Dean Brown.

 

Miről szólal meg élőben?

 

Két darab, egyszer 12­-es DV neodímium hangszórós hangfalat viszek magammal.

 

Ennek ellenére van még otthon csöves erősítőd?

 

Természetesen, van Randall­om és River­ám is, de legtöbbször gyakorolni sem azokon szoktam mostanában.

 

És mi az, amit nem a csöves erősítők valamelyikébe dugsz be mostanában?

 

Szinte mindig, az Eddában pedig kizárólag egy Framus Diabolo Progressive X custom gitáron játszom. Van ezenkívül egy Music Man Luke BFR szérás, szintén custom shop­os hangszerem, mindkettőben EMG 81-­es aktív hangszedők vannak, valamint egy másik Music Man gitárom, a Luke széria legújabb tagja, egy LIII Dimarzio Transition passzív pickupokkal.

Telefon: 06 70 551 0000 E-mail: info@selectguitars.eu