SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars
SelectGuitars

Madarász Gábor - 2015

 

 

 

Interjú Madival (Madarász Gáborral)

 

Madarász Gábor olyan zenész, akinek a nevét talán kevesebben ismerik, mint a műveit. Számtalan reklám-és filmzene szerzője és előadója, korábbi zenei agy Ákos mögött, jelenleg Rúzsa Magdi mellett. Gitárosok között viszont aligha lehet olyan, aki ne ismerné a nevét is. Madival beszélgettünk a zene értelméről, gitárokról, erősítőkről, inspirációkról. 

 
Megadja Gábor

 

Számos reklám-és filmzenét csináltál. Ma is foglalkozol ilyesmivel?

 

Persze, rengeteget csináltam. Ez egy kemény műfaj, határidőkkel stb. Volt egy időszak, amikor kiszálltam a színpadi zenélésből 2000 körül, volt négy évem, amikor csak reklámokat és filmeket csináltam. A Terézanyut, a Csak szex és más semmi-t például. Most is készülök egy mozifilm zenéjével. 

 

A reklámokon kívül milyen zenei produkciókon dolgozol?

 

Rúzsa Magdival játszom együtt már régóta. Nagyjából három éve én írom neki a dalokat is. Vele nagyon jó az együttműködés. Hihetetlenül jó gondolatolvasó: tudja, mi van a fejemben. Igazi boszorkányság, amit művel! Korábban Ákos mellett zenéltem, akinél én egy afféle botcsinálta zeneszerző lettem – nem tudtam, hogy az leszek. Sürgősen kellett egy dal a lemezére, azt megírtam, és nagy sláger lett (ez volt az Ilyenek voltunk). Utána többet is írtam neki. Emellett vagyok az East-ben gitárosként, Janó mellett. Pontosabban inkább Janó mellett párhuzamosan, mert Janó a klasszikus East-ben van, én meg a „másikban”. Ennyi, nagyjából ezt csinálom. Most kicsit Peavey-ztem, csináltam egy nemzetközi demo-t a Rolandnak, amire nagyon büszke vagyok. A BOSS DD-500-ról van szó, ami tényleg iszonyú jó cucc. Valószínűleg egy következő hasonló pedál demóját is én fogom csinálni. Én amúgy Rolandoztam régen, ’92-től 2000-ig Roland Demo-s voltam, és most lehet, hogy megint valami fog történni ezen a téren. Meglátjuk. 

Ami ezután következik, az az, hogy most már saját dolgokat szeretnék csinálni. 

 

Milyennek látod ma a zenei helyzetét általánosságban? Mi változott az elmúlt években-évtizedekben?

 

Tudomásul kell venni, hogy a zene funkciója megváltozott. Van egy csomó műkedvelő zenész, de a többség ma nem azért hallgatja a zenét, amiért mi hallgattuk. Megváltozott a habitusa a zenehallgatásnak, a piac is megváltozott. Az embereket például abszolút nem érdekli, hogy a produkció élő, vagy sem. Nem ciki egy laptopon néhány sávval megoldani magát a zenét, és ráénekelni. A buli a fontos, meg a szelfizés. Fölveszik a koncertet, aminek a felvétele persze értékelhetetlen. Ha filozofikus akarnék lenni, azt mondanám, keretbe foglalják a koncertet (ez szó szerint is igaz, hiszen a telefon képernyőjével „kereteznek”): ami belefér, belemegy, ami nem, az nem megy át. Azért ez a mostani világ nagyon lélekölő. Mondok egy példát, japánok találták fel: hüvelykujj-hosszabbító. Hogy könnyebb legyen nyomkodni a nagy okostelefonokat. Ijesztő. 

 

Mit gondolsz a ma futó zenekarokról?

 

Sok futó produkciót nagyon profinak tartok, bár nem érintenek meg, de többségük esetében értem, miért sikeresek. A Vad Fruttiknak volt egy iszonyú jó nótája, a Szemben a nappal. Az nagyon tetszett. Számos jó produkció van, vagy legalább is van sok olyan, amelynek jó valamelyik része, például a zene, vagy a szöveg. Azt az undergroundban is lehet érvényesíteni, hogy vegyítjük a pallérozottságot a nyerseséggel. Az nagyon működik. Az egyetlen problémám a legtöbb esetben – de ugye, én egy másik generáció vagyok –, hogy a problémáik nem érintenek meg, azokkal nem tudok mit kezdeni. Nincs kapcsolódási pontom. Én még az a generáció vagyok, akit a nagyapja miatt a kommunisták üldöztek. És ez egy kicsit más jellegű probléma, mint az, hogy nem tudok szelfit csinálni aznap. Nem tudok ebbe belehelyezkedni. 

Nemrég meghallgattam David Gilmour új lemezét. Oké, be van lassulva. De elképesztően jó. Érzed az atmoszférát. Az a bajom, hogy ma nem teremtenek atmoszférát, nincs hangulatteremtés, kizárólag az azonnali, pillanatnyi érzelemátvitel. Ez nem egy emberi út. Marketing szempontból biztos jó, meg, ha az a cél, hogy játsszák a számaidat a rádiók. És mindenki tök egyforma. Egyformán is néznek ki. Mert bemagyarázták nekik, hogy csak akkor lehetsz sikeres, ha trendi vagy. De mi a trendi? Amiről valaki kitalálja, hogy az. A média meg betérdel, és azokat kezdi nyomni, akiket divatosnak vél. Az embereket nem érdekli például a hangszerelés – az csak a magunkfajta hülyéket érdekli. 

Én hat éves korom óta zenélek, kifejlődött egy érzékem, amivel érzem, ha valamiben van valami: indulat, indíttatás, mély érzés. Ezeket megérzem már. Ezért zenélünk, ez egy érzelmi utazás. Amiben nem érzek ilyet, az lehet értékes, csak nem az én ügyem. És nem nagyon látok olyat Magyarországon, amiről úgy érezném, hogy ez az én ügyem.  

 

Kik inspiráltak téged, kik a példaképeid?

 

Hú, sose végzünk nagyjából, ha belekezdek. Amikor gyerek voltam, akkor a Beatles volt az első, akiket láttam az osztrák tévében. Nekem az bekattant. Három évesen kitaláltam, hogy zenész leszek. Nagyon szerettem még az ELO-t (Electric Light Orchestra). Nagyon furfangos zene volt, iszonyatosan jó vokálokkal, embertelen dallamokkal. Aztán maradt a Beatles meg a Rolling Stones sokáig. Utána beesett a Who, a Pink Floyd, és a Police. A nővérem lemezeit stikában nyúltam, ez nekem nagy szerencsém volt, hisz ő idősebb volt, és előbbre járt lemezekben. Én úgy tanultam meg angolul olvasni, hogy olvastam a Pink Floyd szövegeket, mert rohadtul érdekelt, mi történik itt. Be is égett a fejembe. Aztán általános iskolában bejöttek a hárombetűsök: HBB, LGT, KFT. És akkor emellé berobbant a Van Halen, az nekem nagyon bejött. Utána jött a Judas Priest: a kiskamaszok pedig nagyon szeretik az ilyen őszinte, energikus zenéket és történeteket. 

Először klasszikus zenét tanultam, aztán nyolcadikban kezdtem elektromos gitáron tanulni. Ott főleg Shadowst és Deep Purple-t tanultam, de nekem markánsan a Pink Floyd jött be. Majd beérkezett hozzám a Mike Oldfield, az nagyon – és Mark Knopfler. Knopfler finom stratos játéka iszonyatosan megragadott, nálam ezt hallani is, én emiatt lettem ilyen nagy stratocasteres csávó. Sosem játszottam Les Paul-on, mindig a strato-típusú hangszerek felé húztam. Aztán jött a Queen, amit azonnal megszerettem, ahogy Brian May gitárjátékát is.  

13 évesen elkezdtem vendéglátózni, ami remek iskola, ha az ember nem fordul teljesen rá. Jól kerestem vele, és hasznosnak tartom azt az időszakot. Csomó dolgot megtanulsz: sebesség, fül, kotta – mert próba, ugye, nincs. 

Rózsi (Rozsonits Tamás) volt az, aki mindig ott volt, amikor fontos dolgok történtek – akinek nagyon sokat köszönhetek, mindig istápolt, valahogy ő mindig az életem fordulópontjaihoz kötődik, önkéntes mentori szerepet játszott. Ő mutatta meg nekem a Steve Vai-t. Addig a Van Halen meg Malmsteen volt a top, és Vai ezt megfejelte. Ő indított el az úton. Azt mondtam, én így akarok gitározni! Ez inkább azt jelenti, hogy az ember játékába beépül, nem az, hogy szolgaian másolja. És Rózsi volt az is, aki adott egy brosúrát a kezembe, ami reklámja volt egy bécsi amerikai iskolának, az AIM-nek (American Institute of Music). Minden vágyam volt tanulni. Ennek az iskolának köszönhetem a legtöbbet. Az csinált belőlem gitárost igazából: az adott az emberbe olyan magabiztosságot, amivel el lehetett indulni. 

 

Megmaradtál ezen a vonalon később is? Mármint a Steve Vai-félén?

 

Az ember változik. Nem akar mindenkinél gyorsabb, több lenni. Finomabban játszik, a kevesebb több elvében hisz. Melodikusabb, bluesosabb dolgokat játszik – vicces nem? Alapvetően visszatér az ember a gyerekkorához, leír egy kört. Visszatértem oda, ahonnan annak idején indultam. Ne értsetek félre, imádom Steve Vai-t. De az ő. Az ember a saját zenéjét akarja megcsinálni. Hatalmas csapda az, ha az ember olyan akar lenni, mint más. Pont jó vagy úgy, ahogy vagy, ez a lényeg. 

Nekem óriási mázlim volt. A hőseimmel játszhattam együtt. Tibusszal, Somlóval, Presserrel. Vicces, szintén Rózsinak mondtam, hogy már mindenkivel játszottam együtt, legszívesebben a HBB-vel játszanék még. Erre azt mondja, épp most keresnek gitárost. Nemsokára ott voltam, és föl is vettem velük a Circus Hungaricus-t. Nagyon tanulságos volt. És hát Tibusz játéka… ha hallanátok próbán! Olyat játszott, hogy letettem a gitárt! Egy hihetetlenül kedves, érzékeny fickó, és ez érződik is a játékán. Egyszerűen zseniális.

 Azért jó nálad jobb zenészekkel együtt játszani, mert ez inspirál, felemel. Szóval nagyon jó dolog, hogy vannak az embernél jobbak. 

 

Mindent összevetve óriási szerencsém volt az életben: nekem mindenki segített, engem mindenki a tenyerén hordozott. Hajalmos vagyok azt is elfogadni, hogy nem magamnak köszönhetem azt, ameddig eljutottam. 

 

Ami a technikai inspirációt illeti: milyen cuccokat használsz? 

 

Mindenki változik. Amivel elkezdtem, az egy ADA előfok – Mesa Boogie végfok volt, amit sokáig használtam és nagyon szerettem. Aztán váltottam Peavey-re, két 5150-es kombóra, am

it szintén imádtam. Sztereóban használtam őket. Utána váltottam arra, hogy egy kombó középen, kétoldalt effektek – ezt a módszert meg is tartotta

m. Aztán váltottam Diezelre, Bognerre, Soldanora, most pedig Custom Audio-ra. És közben mellette a Peavey-re, 6505+-ra, mert az egy nagyon jó rock sound. Ha rock hangzás kell, Peavey, ha lightosabb, Custom Audio. A háromutas megoldást azóta is használom – mintha egy stúdióban lennél, olyan. Az erősítő középen szárazon, kétoldalt az effektek. Ezzel az ember gyakorlatilag kiszedi a száraz hangot az effektből, és baromi jó lesz akkor a hangzás. 

„Gitárilag” Ibanezekkel kezdtem, a héthúrossal, még most is itt van, a Steve Vai modellel. Most is szeretem, rettenetesen jól szól. Utána Washburnjeim voltak, utána megint Ibanezeim, aztán elkezdtem Music Man-ezni ’99 körül, a nyakprofiljuk miatt: elképesztő kényelmes nyakuk van. Aztán elkezdtem venni a régi Fendereket, Gibsonokat… Sosem voltam Gibsonos, most sem vagyok, de a hangjukat imádom. Kényelmetlenek nekem, de a hangjuk iszonyú jó. Aztán szereztek nekem egy Suhr-t, amit nagyon megszerettem, rájöttem, hogy ez a boutique minőség nem véletlenül ennyire népszerű! És akkor a Galambos Ernő meg elkezdett Tom Andersonokkal foglalkozni, most itt tartok. És most vettem egy Ibanez JEM-et nosztalgiából, frenetikusan jó gitár! Aztán itt van még ez az 1977-es Gibson Les Paul Custom. Embertelenül jó hangszer! Ezen kívül van még egy 1967-es SG-m is, az most nincs itt.

Általában a strat, vagy superstrat jellegű gitárokat szeretem. Egyre inkább úgy gondolom, hogy az vagyok én. Az tud minden hangot, a humbuckert hátul, a fasza stratos hangot pedig a nyaknál. 

Van itt cucc bőven. De nem vagyok gyűjtő! Csak azt tartom meg, amit használok is. 

 

Van valami különbség aközött, amit stúdióban, meg amit élőben használsz?

 

Nincs. Ami nekem nagyon tetszik, van benne valami plusz, azt használom mindkét környezetben. 

Milyen húrokat használsz?

 

Ernie Ball húrokat használok, 9-46-ot a standard tremolós gitárokon, 9-42-őt a floyd rose-os hangszereken. Lehangoltakon hibridet használok, fölül 10-es, alul 9-es, az nagyon jól működik. 

 

Effektekből miket szeretsz? 

 

Ibanez TS-9, BB Preamp, a kedvencem pedig az Ibanez Metal Screamer! Azt használom most boosternek. Egy évig gyártották, és jobb, mint a TS-9! Effektekben pedig most álltam át a BOSS-ra, a DD-500-ra. Overdrive-okat használok, delayt, meg néha modulációs delayt, és mindezt három útban. 

Gyakorlás

 

Nincs metódus. Gitározgatni szoktam. Ahogy angolul nevezik, ez a „noodling”. Vannak dolgok, amiket kigyakorlok, de ez általában a stúdiófelvétel alatt megtörténik. Vannak persze alapskálák, amikkel melegítek. Persze nagyon kell gyakorolni, nagyon fontos is, csak a gyakorlási időszakomat én már eltöltöttem, úgy érzem. Szóval nem leszek inspirálva a gyakorlás által ma már. Én szívem szerint most tanulnék új dolgokat. Tanulnék egy kis jazzt. Tényleg nem értek hozzá, és érdekelne. Nem vagyok jazzgitáros alkat, meg nem is vagyok olyan típus, nem is leszek az. De azért tanulnék egy pici jazzt, legalább az alapokat. 

 

Telefon: 06 70 551 0000 E-mail: info@selectguitars.eu